Építőipar

Az építészet művészet és minden épület egy önálló, egyedi alkotás, amelyben az ügyfél és a szakember közös álmai testesülnek meg. Az épülettervezés azonban nemcsak művészi alkotómunka, hanem mérnöki tevékenység is, e kettő ötvözete adja e gyönyörű hivatás különlegességét, amelyben most Te is kipróbálhatod magad!

Az építőipar terén is megannyi lehetőséggel várjuk a pályakezdő fiatalokat. Szakmai csapatunk az új kihívásokkal szemben is megállja a helyét, mindvégig megtartva pozícióját az ágazat vezető szereplői között. Az ágazat sikere, munkatársai egyedülálló szaktudásának és elhivatottságának köszönhető, akik között a sok évtizedes tapasztalattal rendelkező építészek és fiatal pályakezdő kollégák egyaránt megtalálhatóak. A legfontosabb számunkra ügyfeleink elégedettsége és az elvégzett munka szakmai minősége.

A munkánk beszél helyettünk. Célunk, hogy az ügyfeleink által megálmodott építmények szakszerűen, gazdaságosan, energiatakarékosan és a jelenkor minden innovatív megoldását alkalmazva valósuljanak meg. A vezetőség a munkafeltételek folyamatos, illetve a legkorszerűbb eszközök biztosítása mellett nagy hangsúlyt fektet a dolgozók rendszeres szakmai továbbképzésére is.
(Megjeleníteni kívánt logók: Mészáros és Mészáros Kft. R-Kord, Fejér-Bál, V-HÍD)

Referenciáink:

Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia
Puskás Akadémia Sport – és Konferenciaközpont
Velence Továbbképző központ – Infrastruktúra – fejlesztési és kivitelezési munkálatai
Buda Palota

Építőipari alágazatai:

  • Magas- és mélyépítészet
  • Generál kivitelezés
  • Szakipari generál kivitelezés
  • Közműépítés
  • Tervezés
  • Műszaki tanácsadás